Barlangolás a Pilisben 2012. 04. 21.

A Pilis hegy barlangjainak fölfedezése

P1150850

Az áprilisi kirándulás reggelén 7-en gyülekeztünk a buszpályaudvaron, változóan felhős, időnként borongós időben. Egy másik iskola diákjai is itt találkoztak, legalább 100-an, tucatnyi tanár kíséretével. Reméltük, hogy nem a mi buszunkra akarnak majd fölszállni…

Végül csak egy osztály elé „kellett” betolakodnunk, de az aggódás fölösleges volt: mégsem szálltak föl. Elhelyezkedés, indulás, kiadós beszélgetések… Alig egy óra buszozás után már ott is voltunk Pilisszántón, túránk kiindulópontján.

Kisétáltunk a településről, és a Magas-hegyen keresztül elkezdtük megmászni a Pilis hegy keleti oldalát. Kb. félúton letértünk a zöld jelzésről, és egy jelöletlen úton végiggyalogoltunk a Pilis lábánál, egészen a Vaskapu-szurdok bejáratáig. Az utat tavaszi virágok tarka szőnyege szegélyezte: odvas keltike, orvosi tüdőfű, bogláros szellőrózsa, ibolya, tavaszi kankalin, erdei kutyatej, és a látványos pirosló hunyor virítottak az utat szegélyező erdőben.

A Vaskapu-szurdokban fölkapaszkodtunk a híres Vaskapu-szikláig, ahol néhány fénykép erejéig álltunk csak meg. A fölöttünk gyakorlatozó sziklamászók ugyanis időnként legördítettek egy-egy követ – erre később is akadt példa -, ezért gyorsan odébbálltunk; egy térképen nem jelölt, látványos sziklakibúvás tetején tartottuk az első hosszabb pihenőt. Alattunk a Pilis meredeken leszakadó oldala, távolabb Pilisszentkereszt, Dobogókő, és a Duna kék szalagja. A párás-borús idő miatt ebből ugyan nem sokat láttunk, de mindenki elhitte, hogy ezek tényleg ott vannak…

A sziklafal tövében nyílik a szűk Lepke-barlang, ahová egy kis kerülővel ereszkedtünk le a morzsalékos, meredek hegyoldalon. A barlang bejárata előtti kis teraszon lepakoltunk, és bekúsztunk a barlang szűk járatán a kicsit tágasabb, belső üregbe. A többfelé induló, zsákutcában végződő járatok mindegyikébe belenéztünk, de a keresett körforgalmat nem találtuk meg, így kénytelenek voltunk beérni a barlang egyetlen lakójának – egy kényelmesen szunyókáló denevérnek - alapos megnézegetésével és fényképezésével.

Eközben a csapat egy része ásatásokat folytatott a barlang szája közelében, ahol egy kisebb termetű, kb. macska méretű, ragadozó fogazatú emlős csontjai kerültek elő. A fertőtlenítés és a meghatározás után a leleteket bemutatjuk az érdeklődőknek.

Miután kellően összesároztuk magunkat a barlangban, és a közben eleredt eső is elállt, továbbindultunk a Csévi-szirtek felé. Ehhez először K-NY-i irányban átvágtunk a Pilis hegy lapos tetején, majd rövid turistautas szakasz után, elkezdtünk leereszkedi a hihetetlenül meredek NY-i hegyoldalon.

Az Ajándék-barlangot nem találtuk meg, így nem tudtunk meggyőződni arról, rendesen be van-e zárva. Ugyanígy jártunk a Juventus-barlanggal is, ami elvileg megtekinthető laikusoknak is. Ha ugyan megtalálják a Csévi-szirtek sziklalabirintusában. Sebaj, legalább lesz miért ide visszajönni!

A Leány-barlanggal már szerencsénk volt. Kissé sokáig tartott, míg a meredek, időnként omladékos hegyoldalon odáig jutottunk, de végül csak megtaláltuk! Hosszabb pihenőt tartottunk a barlang bejáratánál, közben pedig a belső járatokba is bekukkantottunk. A mélybe vezető járat természetesen le van zárva, csakúgy, mint az 30-40 méterrel arrébb található Legény-barlangban.

A kötelező vizit, és a panorámaképek elkészítése után fölkerekedtünk, hogy az utolsó 5 kilométeres szakaszt egy menetben megtegyük. Nem akartunk ugyanis lemaradni a buszról, mert a meccsre mindenképpen haza kellett érni.

Pilisszántó fölé érve, csodálatos panorámával búcsúztatott bennünket a Pilis: ragyogó kék ég, fodros, hófehér felhők, háttérben pedig a Budai –hegyek látványos vonulata. Ez bizony megért 13 kilométert!

Turóczi Gábor

P1150833

Vaskapu-szikla


P1150855

Egy kicsi sziklamászás


P1150876

Fenn a csúcson


P1150895

Hol a barlang?


P1150900

A Lepke-barlang szűk bejárata


P1150902

A szűk folyosó nagyobb üregbe vezet


P1150924

Zsákutca


P1150918

Cseppkőképződés


P1150920

Hagyjatok aludni!


P1150928

Kívül tágasabb!


P1150933

A barlang terasza


P1150898

Ásatás


P1150929

A leletek


P1150961

Ez meredek volt!


P1150970

Leány-barlang


P1150973

A Leány-barlang belülről


P1150983

A Legény-barlang tágas ürege


P1150988

Kilátás a Legény-barlangból


P1150999

Pilisszántó, háttérben a Budai-hegyekkel


 

Hozzászólások 

 
#1 PilisSoós Áron 2012-04-25 14:35
Életem eddigi legjobb túrája volt.