Szurdok túra 2014. október 5.

Kalandtúra a Pilis ismert és ismeretlen völgyeiben

Októberi kirándulásunk fő attrakciója a kevéssé ismert Salabasina-árok volt. Korábban vezetett benne jelzett turistaút, de a kétezres évek elején néhány vihar rengeteg fát bedöntött a völgybe, így csaknem járhatatlanná vált. Ettől lett az első őszi túránk igazi csemege, emlékezetes kaland a résztvevőknek. Az árok kanyonszerűen összeszűkülő, sziklalépcsőkkel nehezített felső szakaszáról már nem is beszélve!

Már az árok megtalálása is egy kaland volt, mert az egykori Gyógyáruértékesítő (máig ez a buszmegálló neve) helyén létesült kecskefarm akkora területeket elkerített a környéken, hogy csak nagy kerülőkkel jutottunk el a farmon is keresztülfolyó patak medrébe. Itt aztán elkezdődött az igazi kaland, a sziklák és bedőlt fatörzsek labirintusában.

A Salabasina-árok végén a piros jelzésre lyukadtunk ki, majd a Lom-hegyet délről kerülő piros kereszten mentünk át a Holdvilág-árokhoz. Az lassú haladás miatt a Lajosforrást most kihagytuk, és a Holdvilág-árok felső, kanyonszerű szakaszát végigjárva érkeztünk a Meteor létrához. Némi izgalmak árán végül mindenki sikeresen lejutott, így nem kellett kerülnünk. Megcsodáltuk még a Holdvilág-árok legszebb részét, gyorsan megkóstoltuk a forrás vizét, aztán sietősen legyalogoltunk a buszmegállóhoz, hogy a busz érkezése előtt a kötelező csoportkép is elkészülhessen.

 

A túra részleteiről meséljenek a fényképek!

Salabasina Holdvilág 001

Jellegzetes kép a Salabasina-árokból


Salabasina Holdvilág 002

Nem csoda, hogy lassan haladtunk


Salabasina Holdvilág 003

Életkép az árok elejéről


Salabasina Holdvilág 006

Famászás


Salabasina Holdvilág 010

Ez bizony meglepett minket!


Salabasina Holdvilág 011

Ezentúl ez is része a "Salabasina élmény"-nek!


Salabasina Holdvilág 013

Itt kezd igazán vadregényessé válni a völgy!


Salabasina Holdvilág 015

Innen igazi, mély szurdokvölgyben haladtunk tovább.


Salabasina Holdvilág 017

Az út a gerendán vezet...


Salabasina Holdvilág 019

Egyszemélyes "ösvény"


Salabasina Holdvilág 021

A Salabasina-árok felső részének jellegzetes szakasza


Salabasina Holdvilág 022

Ezt a lépcsőt kikerültük, mert nagyon csúsztak a gerendák.


Salabasina Holdvilág 023

A fényképen nem érzékelhető, milyen meredek oldalon vezetett a kerülőút.


Salabasina Holdvilág 024

Ezt már nem kellett kikerülni, de egymásnak kellett segíteni.


Salabasina Holdvilág 026

A szűk szakaszokon csak libasorban lehet haladni.


Salabasina Holdvilág 030

Szusszanás és szerelvényigazítás


Salabasina Holdvilág 031

Kora délután végre kisütött a nap


Salabasina Holdvilág 034

A Holdvilág-árok felső, szűk szakasza


Salabasina Holdvilág 036

Hóolvadáskor itt csak a patakban lehet haladni.


Salabasina Holdvilág 038

Errefelé is vannak sziklás szakaszok, ...


Salabasina Holdvilág 040

... és szűk átjárók.


Salabasina Holdvilág 042

A Holdvilág-árok jelképe, a Meteor létra.


Salabasina Holdvilág 044

Családi vállalkozás: ezen most lemegyünk...


Salabasina Holdvilág 046

A létra után kezd kiszélesedni a völgy.


Salabasina Holdvilág 048

A Holdvilág-árok legszebb szakasza.
(Nagyításhoz katt a képre!)


Salabasina Holdvilág 051

Csoportkép, már a buszmegállóban.
(Nagyításhoz katt a képre!)